B” ÉS ”C” HEPATITISZRŐL

A májgyulladás vagy hepatitis a máj heveny vagy idült megbetegedése, melyet elsősorban vírusfertőzések okozhatnak. A hepatitis B fertőzés világszerte elterjedt, jelenleg több mint kétmilliárd ember érintett, közülük 360 millióan krónikus hepatitis B fertőzésben szenvednek.

Évente körülbelül 500-700 ezren halnak bele a betegségbe, noha az védőoltással megelőzhető. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint Európa lakosságának 2-20 százaléka fertőződött a vírussal, és az általa okozott májzsugorodás és májrák aránya 0,2–2%.

Földrészünkön évente egymillió ember fertőződik meg, a betegek tízszer annyian vannak, mint a HIV-fertőzöttek.A betegség legtöbbször tünetmentes, csak laboratóriumi vizsgálatokkal derül rá fény. Előfordul, hogy csak a májrák kialakulása hívja fel rá a figyelmet. A lappangási időszakban a vírushordozó fertőzi embertársait.

                A PRO klinikáknál elvégezheti a Hepatitisz szűréseket bármikor. Fontos tudni, hogy a régebben kezelésben részesedett pozitiv eredménnyel rendelkező páciensek számára is fontos a periodikus kivizsgálás, ugyanis a virusok a szervezetben újra megjelenhetnek és ezáltal a személy fertőzővé válik.

 

Bővebb tanácsadásért, információkért, kérjük hívja az elérhetőségeinknél megadott telefonszámokat.

Login